Ezért használj mindig gumit: Az elszabott mellű Éden Szandra egy kőgazdag üzletembertől vár gyereket Téma: Érdekességek

Mint arról a Hír24 korábban már beszámolt, furcsa helyzetbe keveredett az Éden Hotelből megismert Szandra (az idegesítő csaj, akinek tuti direkt szabták el a melleit). Hat hónaposan tudta meg ugyanis, hogy várandós, és sokáig azt sem tudta, ki lehet a gyerek apja. Szandra ugyanis azt állítja, hogy több személy is szóba jöhetett, mert a fogantatás idején éppen kórházban kezelték, ahová azért került, mert szerelmi csalódás miatt véget akart vetni az életének.

Most úgy tűnik, mégis megoldódni látszik a rejtély, ugyanis Szandra hirtelen rájött, ki az apa, aki állítása szerint egy dúsgazdag üzletember. A volt valóságshow-szereplő azt mondja, nem tervez párkapcsolatot a férfivel, és nem is kereste még meg.

„Mára már úgy tűnik, egyvalaki lehet, akinek a kisfiát a szívem alatt hordom. Ő egy dúsgazdag magyar üzletember. Nincs családja, ha jól tudom, azóta is szingli. Ő egyelőre még nem jelentkezett, és én sem tervezem, hogy már most beszéljek vele a folytatásról. Egy dolog biztos, itthon szeretnék majd szülni, s hogy párként az apukával nem tervezek” – mondta Szandra a Borsnak, és azt is hozzátette, az apa kilétére végül úgy jött rá, hogy barátnőjével visszamenőleg végignézték a telefonos és internetes levelezésüket, így lőtték be az időpontot.

Éden Szandra a lapnak azt is elmondta, biztosra veszi, hogy az illető az apa. Ha pedig ez valóban így van, a lánynak nem kell majd aggódni a gyerek jövője miatt, hiszen ha apasági eljárást kezdeményez, gyerektartást ítélhet meg neki a bíróság, amit az édesapa jövedelme alapján számítanak ki