Okos: Négyszázezer forintos designer tatyóval a kezében tiltakozott az angol ügyvédnő a védőügyvédeket sújtó fizetéscsökkentés miatt Téma: Érdekességek
Az angol állam 220 millió fonttal akarja megvágni a védőügyvédek költségvetését 2018/18-ig, ez ellen tiltakoztak, az első sorban Charlotte Hole-al, akinél a Daily Mail újságírói rögtön kiszúrták az 1100 fontos Milburry tatyót. A táskát egyébként az anyukájától kapta (a Twitteren legalábbis ezt állítja), amit készséggel el is hiszünk neki, persze ettől függetlenül is egy 400 ezer forintos táskával a kezében berzenkedett a kisebb fizuk miatt. Innen is gratulálunk neki, vigasztalásul pedig egy kis emlékeztető, hogy annyi esze van, mint egy IBS-es diáknak, aki Mac géppel az ölében tiltakozik a tandíj ellen