Szűzoltó VV Aurélió és a szexfüggő VV Charlotte(!) házban: Elkezdődött a ValóVilág6 Téma: Érdekességek

Nézzük ezt a borzalmat, jó lesz ez, már elhangzott, hogy “pozitív irányban eltört valami”, és ebben a szériában is lesz szellemi fogyatékos, Alexa.

VV Aurélióról kedves sztorit olvastunk a Velveten:  fogadott a haverjaival, hogy rejtett kamera előtt el meri venni egy lány szüzességét. “Persze, mivel a lánynak ez volt az első szexuális élménye, a haverok a kamera másik oldalán nem egy pornófilmet élvezhettek végig, inkább csak egy lassú maszatolást. De 20 ezer forintot nyertem vele” – mondta a személyiségi jogilag is megkérdőjelezhető aktusról. Aurelio nem tudta sokáig rejtegetni a felvételt, kiszivárgott, és a lány is látta.

 

Két éven keresztül, amikor csak találkoztunk, vagy leköpött, vagy felpofozott az utcán. Valahol megértem, mert megérdemeltem, miután ezt tettem vele. De jó hecc volt, nem hagytam volna ki” – mondta a VV kanja.

Pénz- és szexmániás lányként jellemzi a Velvet VV Charlotte-ot, a Való világ sokadik külföldies nevű játékosát, aki óriási ribanc lehet, hiszen elmondása szerint már több száz férfivel kefélt rövid élete során.

“Imádok csábítani, tulajdonképpen nincs olyan pasi, akit ha kinézek magamnak, ne szerezném meg” – mondta a lapnak Charlotte, akinek egy szemkontaktus is elég a sikerhez. A játékosnak nagyon fáj a foga egy zenészre (rocker vagy dj, egál) és fontos, hogy jól teljesítsen az ágyban.