Ó, hogy kussolnál már: A gyilkos szépasszony a börtönből zaklatja a börtönőrt, akit hamisan vádolt akrobatikus szerelmi kapcsolattal Téma: Érdekességek
Emlékeztek még Sápi Andreára, a kegyetlen szépasszonyra, aki válogatott módszerekkel végzett a férjével, és aki azzal vádolta a rá vigyázó börtönőröket (szám szerint ÖTÖT(5), ebből kettőt már felmentettek), hogy szerelmi viszonyt folytattak – az egyiket konkrétan azzal, hogy a kajabeadónyíláson át üzekedett vele. Most levelet juttatott el a börtönből annak a volt fogdaőrnek, aki a vád szerint többször szexuális kapcsolatot létesített vele. Arra kéri, látogassa meg őt. via Bors
Kimeríti a zaklatás fogalmát, amit a férjgyilkosságért életfogytiglanra ítélt nő tesz, állítja annak a fogdaőrnek az ügyvédje, akivel a vád szerint Sápi Andrea összeszűrte a levet.
– Szó szerint nyomoztatott az ügyfelem után, hogy megtudja a címét – nyilatkozta dr. Zeke László. – Több téves címre is küldött neki levelet, mert a nevét tudta, de a pontos címét nem. Egyszer csak mégis kézbesítettek az ügyfelemnek Sápi Andreától egy levelet. Fogalmunk nincs, hogyan tudta meg a címet. A levélben, amelyet már az őrök ellen folyó eljárás megindulása után, hivatalos úton küldött, arra kéri a volt őrt, hogy legyen a kapcsolattartója. Félig számonkérés, félig magyarázkodás az írás.
Sápi Andrea azt részletezi, milyen szerelmi hullámvölgyeken ment keresztül a börtönben, majd arra kéri az ügyfelemet, látogassa meg a börtönben, vagy levelezzen vele. Ez természetesen esze ágában sincs.
Sápi Andrea az ítélet szerint napokig gyógyszerezte, többször megszúrta, éghető anyaggal leöntötte, majd felgyújtotta a férjét, aki el akarta őt hagyni. Az utóbbi években összesen öt – két gyulai és három debreceni – börtönőrre tett terhelő vallomást. Állítása szerint volt, akivel levelezett, másokkal rendszeresen szexuális kapcsolatot tartott fenn a börtönben, a zuhanyzóban, az egészségügyi zárkában, a lépcsőfordulókban vagy az ajtó vállmagasságban lévő tátikáján keresztül. A két gyulai börtönőrt jogerősen felmentette a bíróság, a három debreceni fogdaőr pere a Szegedi Törvényszéken folyik.
– Meggyőződésem, hogy összeomlott a vád az ügyfelemmel szemben – szögezte le Zeke László. – Egyetlen tanú sem igazolta Sápi Andrea állításait. Közben nyelvész szakértő megállapította, hogy azokat a leveleket, amelyeket a nő vallomása szerint ügyfelem írt neki, ugyanaz írta, aki a másik perben az egyik gyulai fogdaőrnek tulajdonított levelet.
A Bors a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán szerette volna megtudni, vizsgálják-e, hogyan küldhetett a férfinak levelet a férjgyilkosságért elítélt nő, de eddig még nem kaptak választ.