HOPPÁ: Egykori szexpartnerei milliókra perelhetik a szexmániás úszónőt! Téma: Érdekességek

A szexmániás úszónő nem fél az esetleg rá váró perektől, (naivan) azzal védekezik, hogy a könyvében nem nevezte nevén a szereplőket, és az ismert sportolókkal való hasonlatosság csak a véletlen műve.

via Bors – Szepesi könyvében nem nehéz ráismerni a jóképű világbajnok kajakosra, az olimpiai aranyérmes vízilabdázóra, vagy a sportvezetővé avanzsált kardozó olimpiai bajnokra és a többiekre…

 

Akik egyébként simán beperelhetik Szepesi Nikit, sőt állítólag néhányan már lépéseket is tettek ennek érdekében. Dr. Magyar György ügyvéd szerint jó eséllyel indíthatnak büntető és polgári jogi pert azok, akik úgy vélik, hogy sérelem érte őket a könyv megjelenése kapcsán. – Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás és a becsületsértés vétsége miatt indíthatnak magánvádas eljárást a könyvben szereplők, ha akarnak.

A hatóság ugyanis nem indít eljárást – mondta az ügyvéd. – Ezen felül személyiségi jogi per útján is elégtételt kérhetnek. Ez a hivatalos formában megejtett bocsánatkéréstől a több milliós anyagi kárpótlásig, sőt akár a könyv betiltásáig is terjedhet. Egyébként a jogi procedúra szempontjából vajmi keveset számít, hányan és kik ismerik fel a szereplőket, elég, ha a szűkebb környezet számára nyilvánvaló, kiről is van szó.

– Még senki sem perelt be – mondta a tegnapi, fővárosi bemutatón Szepesi Niki, míg Büchler András, a könyvet megjelentető Ulpius Ház Kiadó sajtófőnöke szerint féltucatnyi jogásszal konzultáltak, és nem tartanak a jogi lépésektől. – Ha valaki mégis perre megy, hát állunk elébe – tette hozzá Büchler.