Kárörvendő Kuncogás: Mokány Márta, a BKK dolgozók esküdt ellensége végleg kiment a divatból? Téma: Érdekességek

Május óta felszámolás alatt áll Makány Márta (44) Quintlines nevű divatcége. A híres magyar tervező nevéhez számos tervezői munka kötődik, igaz, Mártát éles kritikával illették, amikor az ő ruháit viselte a 2008-as pekingi olimpián a magyar csapat. Akkor büszkén viselték a sportolók a pipacsos kelméket, ám több brit lap, többek között a Guardian is rondának nevezte a kollekciót. via Blikk

 

– Együtt dolgoztunk az egyik csatornán futó, Megruházlak című műsorban, ahol Márta divatszakértőként vett részt az adásokban. Mindenki tudta, hogy nagyon örült a felkérésnek, mert nem megy neki a bolt. Azt is hallottuk, hogy a budapesti üzletében már az áramot is kikapcsolták – mesélte egy stábtag. Kollégánk ellátogatott a divattervező üzletéhez, de az napközben nem volt nyitva. A kirakatból jól látszott, hogy a boltban régóta nem járt senki; haldokló virágok és még egy karácsonyi angyalkás fadísz is árválkodott az üzletben.

 

Makány tervezte 2009-ben a BKK-dolgozók ruháit is, ami ellen tömegesen tiltakoztak a dolgozók, és írásban reklamált a szakszervezet is. Több panasz érkezett a nyári nadrágok anyagára, arra, hogy a pulóverek azonnal megnyúlnak, a méreteket elszabták, és feslenek a varrások. A BKK-sok azt is sérelmezték, hogy a pulóverek bő ujja balesetveszélyes a csuklós Ganz-villamosok vezetői számára, mivel állandóan beakad egy irányítókarba.

 

– Ide vevők nem járnak, a Mártát szoktuk néha látni, ő az üzlet emeleti részén dolgozik, ott szokott ruhát tervezni – mesélte az üzlet mellett dolgozó hölgy. A Blikk megkereste Mártát, hogy árulja el, miért számolják fel a céget.

Klaja Makány ruciban

– Ez az édesanyámé (ez valami bevett szokás lehet, Kozsó veszteséges cégei szintén a szülei nevén vannak), nem az én üzleti tevékenységem, nekem két másik cégem van – magyarázta a divattervező, akinek valóban az édesanyja a többségi tulajdonos, de ő továbbra is benne van a Qintlines nevű kft.-ben a cégjegyzék szerint. A belvárosi üzletén is ez a cégnév szerepel.

A pekingi költemények
– Ugyanúgy, mint eddig, készítek ruhákat, épp egy menyasszony ügyében rohangálok a városban, az üzlet pedig azért van zárva, mert csak bejelentkezés alapján lehet hozzám jönni, nincs nyitvatartási rend. Aki szeretne, a honlapomon található telefonszámon felhív, és találkozunk az üzletben – zárta rövidre a tervező.