Mindenki Nyugodjon Meg: Mégiscsak megrohad a McDonald’s hamburger és sültkrumpli!! Téma: Érdekességek
Bán Andris gondolt egyet, és letesztelte a makacs urban legendet (sőt, mítoszirtotta!), ami szerint a Mekis stb. gyorskaják annyira egészségtelenek, hogy 15, sőt akár 20 évig is ugyanolyan állapotban maradnak (kivéve az uborkát, az ugyanis felszívódik). Igen ám, de ezeket a burgereket teljesen száraz, páramentes környezetben tárolták, ezért nem indult meg a bomlás, András viszont máshogy járt el, és más eredményeket is kapott. Ettől függetlenül az egész földön egyetlen olyan élőlény van, ami ezeket a szemeteket képes tápláléknak nézni, sőt, megemészteni: az ember. A hangyák, a kutyák, vagy a patkányok hozzá se nyúlnak a gyorséttermi maradékhoz, hiszen azt se tudják, hogy micsoda – abban viszont egészen biztosak, hogy nem kaja. via BurgerBlog
“Sok helyen olvastam az interneten, hogy a gyorséttermi ételek nem penészednek, létezik hamburgermúzeum, ahol 30-40 éves burgereket tárolnak, stb. A Budapesti Kommunikációs Főiskola fotográfia szakán vagyok másodéves hallgató, és egyik kurzusunk alkalmával az anti-esztétikával foglalkoztunk, azon belül is a penészes ételek “esztétikájával”. Én egy kicsit másképp közelítettem meg a feladatot, és egy tudományos kísérletre vállalkoztam.
Vásároltam egy McDonalds-os sajtburgert, kiskrumplival, Burger Kinges röffencsburgert, hagymakarikával, és egy KFC-s B-Smart menüt Longerrel és kiskrumplival. A szendvicsek tetején lévő zsemlét félbevágva zacskóztam be, légmentesen zárható tasakba a menüket, és így tároltam a sufniban. Első héten nem sok változás történt, csupán annyi, hogy valami állat csipegetett mindhárom szendvicsből, így kénytelen voltam levinni őket a pincébe, egy polc tetjére, hogy nehogy tovább fogyasszák az elemózsiát.
A második héten kezdtek el penészedni a menük, bár a krumpli nem igazán akart megmozdulni. Annyit fontos megjegyezni, hogy a zacskóban nedvesség volt, nem sok, de valószínüleg ez volt a projekt titka. Három héten keresztül tároltam ezeket a pincében, és a végeredmény magáért beszél.